Projektmenedzsment

 

A projektet a Talentum Alapítvány munkatársai valósítják meg, akiknek széleskörű tapasztalatuk van az adott szakterületen és rendelkeznek a szükséges végzettségekkel a szakmai feladat ellátásához.

Projekt menedzser és pénzügyi vezető: Balogh Edit közgazdász, pedagógus, nonprofit menedzser, közbeszerzési referens, aki civil területen eltöltött 16 éves munkája alatt számos projektben töltött be projektmenedzseri funkciót, pénzügyi vezetési feladatokat, szakmai vezetést.

Szakmai vezető: Apró Bakai Magdolna pszichológus, eddigi munkája során fiatalok helyes életvezetésére irányuló és közösségi együttműködést serkentő területen szerzett tapasztalatokat, részt vett ifjúság kutatásban és hazai- illetve határon átnyúló partneri együttműködést fejlesztő pályázatokban.

 

Kapcsolati és kommunikációs referens: Zsivkovitsné Gyenes Krisztina, széles körű ismeretekkel rendelkezik a projekthez kapcsolódó szakmai és kommunikációs tevékenységekben. A Talentum Alapítványnál 2005-óta lát el szakmai tevékenységet, hazai és uniós projektek koordinálását végzi, nemzetközi önkéntesek felkészítésében vesz részt, és a felkészítés módszertanának egyik kidolgozója és trénere.

Képzési referens: Komáromi István, aki ifjúságnevelés területén tapasztalatainak köszönhetően nagyban tudja segíteni a fiatalokat abban, hogy tudatosítsák az önkéntességet szakmai tapasztalatszerzésként, munkaerő-piaci gyakorlatként, személyiségfejlődés értékeként. Engedélyezett, illetve engedéllyel nem rendelkező nemformális képzések előkészítését, szervezését végzi a projektben.  

Helyi koordinátorok:

 

A vajdasági partnerek felé Ric Gábor látja el a feladatokat. Több civil szervezet alapító tagja, több vajdasági, főleg szabadkai és környékbeli civil szervezettel működik együtt és segíti a munkájukat. a Caritas Szabadka koordinátora majd igazgatója. A kapcsolati tőkén keresztül képes a fiatalok megszólítására és szervezésére a jelen projekt aktivitásainak számára.

Az erdélyi partnerek felé László Kata látja el a feladatokat. A világ számos pontján (Norvégia, India, Románia) dolgozott különböző segélyszervezeteknél önkéntesként és alkalmazottként. 2018  májusában vette át a Caritas Önkéntes Program vezetését, amely Erdély hat régiójában működik több száz önkéntes bevonásával.

 

 

X

logo